Hasbaszúr

Hát megjött persze, ráadásul látszólag 16 napos luteálissal (amióta mérek, ilyen hosszú sosem volt), ami a már említett hőeséssel együtt azt jelenti, hogy a tüszőrepesztő ellenére igenis mégis később volt a peteérés, és túl hamarra időzített a szex - vagyis nem hogy nem tettünk meg mindent a siker érdekében, de gyakorlatilag majdnem esélytelen volt ez a ciklus...
Mindegy, ezen már nem akarok agyalni, előre nézek és kész: tegnap elvégezték minden vizsgálatomat (tökéletes a tüdőröntgen, az EKG és a labor), ma az aneszteziológus nő is kikérdezett, jövő kedden befekszem és szerdán megműt a doki. Minden aggodalmam arra irányul csak, hogy jó hírekkel várjon utána, ne lásson semmi bajt, vagy legalábbis ne olyant, amit ott helyben nem tud megoldani; lehet hogy közvetlenül előtte nem így gondolom majd, de per pillanat magától az operációtól egy kicsit sem félek.
Ebben a nyugalmamban azért elég nagy szerepe van annak, hogy M. egy rutinos késaláfekvő, Apu csodálatos gyorsasággal épült fel a pontosan két héttel ezelőtt kivett vakbele után, és teljesen megbízok az orvosomban.

Aki amúgy továbbra is a megszokott formáját hozza: a kórházban ezer sorbanálló beteg ellenére perceket sem kellett várnom semmire, a megbeszélt időpontra odamentem, kijött értem a váróba, mindenfelé elkísérgetett, és egy nagyon szimpatikus aneszteziológus főorvosnőhöz is beprotezsált. Most a legnagyobb problémám az, hogy természetesen a végén meg szeretném ezt köszönni nekik valamilyen módon... utálom a "hálapénz" szót, mert annyi pejoratív értelem csatolódott hozzá az utóbbi időben, de én őszintén hálás vagyok neki - amiért ennyire udvariasan, kedvesen, emberségesen bánik velem...  Igen, talán annak is köszönhető a kivételezés, hogy magánrendelőben vagyok páciense elsősorban, de én abban igenis hiszek, hogy jobban meg kell fizetni az orvosokat, és ha az állam nem tudja, akkor tegye lehetővé annak, aki megteheti, hogy plusz szolgáltatásokat vásároljon magának. Visszatérve: most is mondta például, hogy majd korán menjek befeküdni, mert megpróbál nekem intézni majd valami jó kórtermet... az aneszteziológus nő meg szólt, hogy ne vetkőzzek a viszgálathoz, elég felhúzni a felsőmet, mert egy bunkó faszi orvos épp ott ücsörgött az irodában, és pofátlanul bámult... az ilyen apró dolgok hatalmasat számítanak ám, amikor az ember teljesen kiszolgáltatott helyzetben van.
De oda akartam kilyukadni, hogy a múltkori incidens után, mikor a dokim a hosszú hétvége kellős közepén csak miattam kinyitotta a rendelőt és megultrahangozott, majd mikor megkérdeztem, akkor azt mondta, hogy semmivel sem tartozom, és alig bírtam rábeszélni, hogy dehát még a gyógyszertárban is van ügyeleti díj... szóval ilyen előzménnyel egy kicsit aggódom, hogy nem akar majd pénzt elfogadni, úgyhogy azon filózom, hogy nem kellene-e esetleg inkább ajándékot (mondjuk egy nagyobb értékű négycsillagos utazós ajándékutalványt) adni neki, mert arra csak nem mond nemet. Kitalálom majd nyilván, de a franc ebbe is, hogy ez a szar rendszer ilyen helyzetbe hozza az embert...

Namindegy, most jön egy hosszú hétvég, amit majd jól széppé varázsolunk, aztán jöhet a jövő. Apunak kell tökéletesre felépülni (a seb már gyakorlatilag nem látszik, csak a belső rész érzékeny kicsit), M. szájának begyógyulni (egy makacs gyulladt foggyökér miatt fel kellett vágni tegnap), M.Anyukának lassan helyrejövögetni (nem műthető az érszűkülete, ma megy be és valamilyen infúziós koktélt próbálnak ki rajta), és... ó nagyon jó lenne, ha átjárható lenne a petevezetőm, és babnakvaló a méhem...