Émelyegni akarok, és hányingerülni, és hányni! Minden áldott nap, lehetőleg folyamatosan, de azzal is beérem, ha néhány óránként visszatérően.
Ma reggel esett egy tizedet a hőm, ami még mindig 37, de azért természetesen pánikolva rohantam ki tesztelni - érdemes volt amúgy, mert gyönyörű lett, teljesen egyforma a kontrollcsík és a második, vagyis egyértelműen nőtt a HCG szintem szombat óta. De akkor miért voltam legrosszabbul akkor, kevésbé tegnap, egyáltalán ma...?! Természetesen utánaéztem ennek az on and off dolognak fórumokon, és természetesen nem én vagyok az első, akivel megtörténik; állítólag viszonylag stabilan kell tartani a vércukorszintet, és akkor javul az állapot, ami megmagyarázná, hogy miért voltam legrosszabbul aznap, amikor nagyon leesett, mert dél után ettem először, és miért teljesen jól ma, amikor kilenckor reggeliztem. Azért a biztonság kedvéért félóránként megtapogatom a mellemet, és mindig örömmel nyugtázom, hogy még mindig fáj... mikor majd januárban bejelentem az irodában a terhességet, már mindenki csak fásultan fog bólogatni, mert ebből tudni fogják, bármilyen diszkréten próbálom intézni.
Tudom, hogy bolond vagyok... de egyszerűen nem tudok betelni a gondolattal, hogy jövő ilyenkor addig bámulhatok egy pici lényt, aki belőlünk lett, ameddig csak kedvem tartja, és utána mindig mellettem lesz és vigyázhatok rá, hogy őrülten féltem ezt a mustármagnyi életkezdeményt, ami már ő. Érdekes, hogy nagyon erőteljesen érzem, hogy minden rendben lesz, hogy nem lehet baj, egészséges, jól van. De képtelen vagyok teljesen megnyugodni, hiszen hány nő örült már előttem, és hitte ugyanezt, és... bár mindig is sejtettem, most már tudom, hogy sosem tudtam elképzelni azt a fájdalmat... nem is akarom, próbálok nem foglalkozni vele, ezt a csodás érzést akarom megélni minél tovább és minél felhőtlenebbül, ami annak az alapja: hogy annyira szeretem, és annyira akarom, és annyira várom.
Meg voltam győződve, hogy annál félelmetesebb érzés nincs, mint amit az elmúlt évben megéltem, hogy nem tudhattam, lehetek-e valaha anya. És most itt van, megtörtént, but let me tell you: the fear doesn't end. Megtettem ezt a hatalmas előrelépést, és most jövök rá, hogy végtelenül messze van még a vége, hiszen egyelőre csupán lecseréltem az egyik bizonytalanságot a másikra - és ennek még a tétje is nagyobb. Tudom, hogy mennyire szerencsés vagyok, tudom, hogy mennyien lennének a helyemben, és aggódnák végig milliószor szívesebben ezt az utat, tudom, hogy csoda történt velem. És most már merek hinni is. De azért csak jó volna émelyegni, és hányingerülni, és hányni... just sayin'.
Ma vagy húsz napos, Kissmalacz. Kapaszkodj szépen, és nődögélj, és jövő nyáron gyere ki hozzánk. Nagyon jó lesz, meglátod...
A múltkori után már nem igazán kívántam, hogy émelyegj, de ha Te azt szeretnéd, ám legyen:))
VálaszTörlésIgen, valószínű sokan cserélnénk Veled, már ami ezt a fajta aggódást illeti....De, azt is olyan jó olvasni, hogy boldog vagy!...jah, és önimádó:D
De jó:) gratulálok! Bele-bele olvasgattam a blogodba...ezentúl rendszeresen olvaslak;)
VálaszTörlésHavanna, kívánd csak, nagyon szívesen. Önimádó...? Ezt nem tudom, honnan vetted, de mondjuk igaz... :)
VálaszTörlésRita, welcome! :)
..hát onnan, hogy látnok vagyok??? áááá..., szóval Aki fogdossa magát, az az nem?!;)
VálaszTörlésSorstársként írok :))) nagy örömmel. Én kb. két héttel járok előtted és nálam is volt a tünetek múlása ahogy kiderült rá néhány napra. Teljesen kétségbeestem, nálam annyira elmúlt minden, hogy még cicifeszülés sem volt. Teljesen elmúlt minden, de megnyugtatlak semmit nem jelent. Azóta is ott van és köszöni jól van, persze aggódás van és ez így is marad azt hiszem :). Ja és amúgy most kezd gyülni a bajom az emésztéssel, se hányinger, se émelygés viszont nehezen megy le a falat, néha pici öklendezés. Tök furi, de mit is vártam, persze hogy máshogy van nálam, mint ahogy máshol olvastam :)
VálaszTörlésSok sikert a továbbiakhoz és jó növesztést!
Ez a "mit is vártam, persze hogy..." - úgy tűnik, rokonlélek is vagy, nem csak sorstárs... :)
VálaszTörlésNagyon köszönöm, hogy írtál, örülök neked így ismeretlenül is. És tényleg nagyon sokat jelent minden ilyen tapasztalati megnyugtatás, mert őszintén szólva egy sokára-nehezen teherbe eső nőnek olyant mondani, amilyent szoktak, hogy "ne aggódj, csak dőlj hátra, és élvezd", olyan, mint egy évek óta próbálkozónak ismételgetni, hogy "ne görcsölj, engedd el"...
Boldog babavárást nektek, és ha írsz valahol, nagyon örülnék egy linknek... :)
Írni nem írok, eddig már nem jutottam el, csak fontolgattam, de talán én kicsit zárkózott vagyok ehhez. De nem iilyen nyilvános fórumon bárkivel szívesen levelezek, beszélgetek :)
VálaszTörlésAmúgy most azért kezd jönni az a kis vuk szerű érzés, nem vészes, de néha bejelez, főleg ha éhesebb vagyok, egy kis kaja bár nem esik jól legyűrni, de segteni szokott. Azt hiszem azért nem fogok bánkódni, ha ez sem jön, mert tényleg semmit nem jelent. Bár valamiért ezekbe kapaszkodunk, mert egyelőre ez az egyetlen támpontunk. Bár azt hiszem én túllendültem a tünetek keresésén, jó nekem nélkülük is, könnyebb émelygés nélkül élni a hétköznapokat. Ráadásul ha itt bent a melóba rohannék a fajansz felé az igen lebuktató lenne, főleg hogy egy 3 gyerekes anyuka a főnököm.... :)