A tények

Tegnap délután vezetés közben, nőgyógy és háziorvos között döcögve a csúcsforgalomban, benyomtam egy fél grillcsirkét, semmi nélkül, mert éreztem, hogy ha nem eszem meg rögtön, akkor sírva fakadok. Ez úgy nézett ki, hogy Apu ült a jobb egyben, szorosan tartotta a becsomagolt áldozatot, miközben én ízes cafatokat tépkedtem le róla, és tömködtem a fejembe; bal oldalunkról a villamossal utazók, jobb oldalunkról fülig érő szájú sofőrkollegák bámultak... hiába na, valóságos hercegnő vagyok. De nem is ezzel akartam büszkélkedni, csak el akartam mondani, hogy így aztán ha tegnap reggel nem teszteltem volna, akkor is sejthetném azt, amit most tudok: terhes vagyok, basszus!
Tudom, de nem hiszem - erre rárakott egy lapáttal az is, hogy a dokim a kis egyszerű UH-gépén még semmit sem látott, csak a jól megvastagodott nyálkahártyát, a BMC-ben ilyenkor meg sem néztek, csak simán hazaküldtek a recepttel, szóval sok értelme nem is volt próbálkozni. Megnézte a görbémet (mert nem középidőben fogant), gyorsan rápisiltetett ő is egy tesztre, aztán azt mondta, hogy nagyon korán van, egy hét múlva még csak petezsák lenne, úgyhogy várjunk kettőt, és menjek akkor szívcsőpulzálást nézni. Írt fel progeszteronpótlást, csak ezúttal kevesebbet mint múltkor, és a prolaktin kapcsán nagyon ügyesen elmagyarázta, hogy miért nem releváns a kiugrásom, amiből nem sokat értettem vagy jegyeztem meg - de alapvetően az van, hogy a prolaktin alkotóelemei(?) sok fajta enzim, akik összevissza kapcsolódnak, és önmagában semmit sem jelent a rossz eredmény, viszonyítani kell őket, és együtt kell vizsgálni TSH-val meg ilyenek... ha valakinek ebből rémlik bármi is, világosítson fel, légyszi, nekem ennyire futotta.

Kértétek, hogy meséljek részleteket... hát nem sok mesélnivaló van. Ebben a ciklusban konkrétan semmit sem tettünk a teherbeesésért. Jó, nem akarok túlozni, inkább régóta próbálkozó magunkhoz képest semmit, mert azért mértem a hőmet, és figyeltünk arra, hogy a tippelt ovuláció környékén ne szeretkezzünk minden nap, hogy ideje legyen gyűlni a seregnek. De nem volt semmilyen stimulálás, semmilyen követés, semmilyen hókuszpókusz, még mezei gyertyaállás sem... annyiszor hallottuk, hogy esélytelenek nyugalma, na hát bennünk most ez volt. Januárban ugyan megbeszéltük a dokimmal, hogy egy-két szokásos monitorozott menet legyen még BMC előtt, és amikor végre kitaláltam, hogy mégse, még akkor is eszembe jutott, hogy van még otthon három adag Merional, mi lenne, ha legalább azt beadogatnánk nekem UH nélkül, hiszen úgysem volt még arra példa, hogy túlpörögjek valamelyik kezeléstől... de végül úgy döntöttünk, hogy legyen még egy kis lazítós időnk a következő nagy csatábaindulás előtt.
Figyelni sem figyeltem magamat luteális közepette, így tényleg csak azt a néhány "jelet" tudom megemlíteni, amik nagyon feltűnően hasonlítottak az ősziekhez. Mert magunk között vagyunk, pironkodva ugyan, de újfent megemlítem az elsőt: pukálás - műveltem most is, minden erre hajlamosító kaja nélkül, pár napig valamikor ovuláció után; tavaly arra tippeltem, hogy az inszemkori megpiszkálásom okozta, most nem tudom, mi lehetett, mert nyilván nem az, amúgy meg hülyeségnek is tűnik, hogy köze lenne bármihez, de na, ha legyek őszinte, akkor vagyok. Aztán: most is voltak ilyen furcsa, szinte ovulációs szurkák a beágyazódás ideje körül (és akár akkor, ma is vannak), és tesztelés napján az alhasam is nehéz volt, és nem jelentek meg a piroskor esedékes pattanásaim. Megint éreztem, hogy nem eresztett le a mellem, ahogy piros előtti napokban szokott, hanem nagy és feszes maradt; nyomkorásztam megint persze, azt remélve, hogy fájni is elkezd, de az csak tegnap este történt meg, és ma is folytatódik, egyelőre sokkal enyhébben, mint ősszel. Mára már jelentkezett jó barátom az étvágytalanság is; az émelygés az egyelőre nagyon enyhe, úgyhogy ezügyben rohamos romlást remélek (Milyen szépen alliterál!), és holnapra esetleg öklendezést is, mert tavaly a 17DPO ezt hozta. És máris nagyon bamba és aluszós vagyok, ez is megszokott, csak most sokkal koraibb. És van két teljesen újdonságom is: az egyik, hogy most értem meg igazán, miről beszélnek azok, akiknek terhesen folyton pisilhetnékjük van, a múltkor is besűrűsödött, de normál keretek között marad, most az éjjel kétszer keltem, napközben meg óránként budira járok, a másik, hogy ma már harmadik napja, hogy annyira izzadok éjjel, hogy hajnalban szó szerint csuromvizes az alvópólóm, és alattam a lepedő, nem tudom, mi lesz ebből kánikulában.

Kérdeztétek, hogy mit szól az egészhez M. (a.k.a. Kékszemű). Az úgy volt, hogy tegnap reggelre ugye nem jött meg, még egy napom lett volna ahhoz, hogy valódi késésnek számítson, mert már volt néhányszor 15 napos luteálisom, viszont olyankor is legkésőbb egy nappal piros előtt mindig leesik a hőm. Úgyhogy fél órával a szokásos előtt (mert nagyon kellett pisilni, nem bírtam volna ki) mértem egy 37.1-et, aztán oltári csörömpölés közepette előtúrtam az éjjeliszekrényem mélyéről egy tesztet. Ugyanolyan határozottan vonultam ki, mint ősszel, hogy na tudjuk meg, legyen már valami, de valahogy egy kicsit sem izgultam... nem tudom, azért-e, mert sejtettem valamit, vagy azért, mert lélekben már a HyCoSy eredményén filozofáltam, és azon, hogy vajon mehet még inszem, vagy lombik kell majd. Mikor letettem a bemártogatott tesztet, meg voltam győződve, hogy negatív lesz - mikor rápillantottam, és azonnal láttam megjelenni a két csíkot, már az volt természetes valahogy.
Bementem, és gondoltam elsuttogom M.-nek a hírt, de ha nem hallja meg, hagyom pihenni inkább az ébresztőig; ahogy kimondtam, már fordult is felém, hatalmas mosollyal, és azzal, hogy: "Komolyan mondod...?! Tudtam!" És szerinte fiunk lesz.