Türelmetlen

Én úgydeúgy szeretem ezt a babát, és ó olyan rossz, hogy még csak nyár van, és olyan soká szorongathatom meg... meg olyan jó is, mert imádok terhes lenni, és máris azon jár az eszem, hogy szülés után én legszívesebben azonnal újra teherbe esnék - mintha az olyan egyszerű lenne... de minden esetre megpróbálnám.

Tegnap voltam a szokásos havi dokizáson, és megint nem mérte meg a Kissmajmot, grrr! Ez vajon normális, és csak én vagyok ilyen mindent akarós, vagy más doki minden ultrahangozáskor mér is...? Oké, tudom, hogy anyáinknak ennyi sem jutott, sőt a nyugati országokban még manapság is alig háromszor szokás benézni a kilenc hónap alatt, de akkor is, több mint egy hónapja volt a CVS, azóta rajtunk kívül senkit sem érdekel, hogy hogy fejlődik ez a bogárgyerek, hát miezmár?!
Méhszájam zárt, nem rövidült, a hasam szépen növekszik és jóféle puha, megdicsérte a doki, azt mondta látszik rajta, hogy nem görcsöl; a méhem egy ujjnyival van a köldököm alatt, szóval már az egész alsó részt betölti az albérlet. Azért bekukkantottunk egy pillanatra, vert a drága pici szíve erősen (ettől mindig sírhatnékom támad), és kalimpált a lábacskáival, és forgatta a nagy fejét... hogy is lehet ennyire szeretni valakit vajon...?
Már két hetet sem kell kibírni, és augusztus hatodikára van időpontunk a következő genetikai ultrahangra (végül mindenféle utánaolvasások után a Magzati Diagnosztikai Központra esett a választásom, és azon belül Dr. Kisfalvi Istvánra), ahol is végre meg lesz mérve a Kissmajom, és lesz róla képünk is, plusz az a tervem, hogy az egész vizsgálatot felvetetem lemezre, és amikor elkap a szeretethullám, majd nézegetni fogom órákon át.
Ma vagyok 17w4d amúgy, és már nagyon várom, hogy megérezzem a rugdalását. Tudom, hogy ha az ember nem kifejezetten vékony, ráadásul első gyereket vár, ez még több hetet is csúszhat, de azért mikor háton fekszem, mindig szoktam egy kicsit figyelni, hogy hátha... Olyan jó lesz nem csak a technika kényéhez-kedvéhez kötötten tudni, hogy ott van... kommunikálni vele, megsimogatni vagy -bökni a falát, és nem csak elképzelni, hogy olyankor odabújik vagy el-, hanem érezni is, hogy merre mit csinál éppen. Szerintem ha már határozottan érzem majd, képtelen leszek addig elaludni, amíg ő még mocorog este...

Jah az AFP eredményem még nem volt meg, úgyhogy azt majd következőkor megtudom - mondjuk nem is érdekel különösebben. És mint örök életemben, most is enyhe vashiányom van, úgyhogy azt most szedek minden nap, remélem elég lesz. A vérnyomásom továbbra is alacsony (ha jól emlékszem 110/60 volt, és ez nekem extrém magasnak számít), és a doki azt mondta, hogy a magas pulzusszámon ne aggódjak, kánikulában terhesen rendben van a 90 fölötti is. Kilóilag változatlanul 65 vagyok, az étvágyam nem sokat javult, hiába nem émelygek már; inni próbálok, napi másfél liter szokott sikerülni, ami az én szervezetemnek valóságok folyadéközön.
Jövő szerdán védőnő, addig hasnövelés... és minden fényes felület mellett elhaladva rácsodálkozás, hogy lakik bennem egy édes kisfiú... <3