Nesting

Tegnap lomtalanítás volt nálunk, megszabadultunk egy csomó kacattól, amit a tárolóban és a teraszon halmozgattunk már egy ideje, olyan jó tágas helyünk maradt. Az elmúlt egy hétben átszerveztem az ágyneműtartókban (hatalmas franciaágyunk van, úgyhogy négy darab van belőlük alatta, plusz két hatalmas doboz) a ruhákat, csomó régebbi farmert és pulóvert kiraktam a hajléktalanoknak, és helyükre betettem a síelős cuccainkat - évi kétszer simán elő lehet túrni akár onnan is, és mivel ilyen pufik, sok hely felszabadult utánuk. Az előszobai gardróbokban a saját ruháimat már elintéztem, elpakoltam a nyáriakat, elővettem a vastagabbakat, még M. pólói között kell rendet rakni, de azt halogatom egy kicsit, mert ő csak nagyon hidegben hajlandó hosszú ujjúakat hordani. Hétvégén a háló maradék része kerül sorra, szelektálok a komód fiókjaiban, és legalább egy nagyot és egy kicsit közülük kiürítek, hogy legyen helye a már kimosott babaholmiknak. Zacsikban akarom majd berakni őket egyelőre, azt később is ráér kiválogatni, hogy mi az, ami mondjuk az első pár hónapban lesz szükséges, és mi az, amit muszáj volt megvennem, mert cuki volt, de tulajdonképpen nagyjából egyéves gyerekre való.
Jut eszembe a ruhákról: tapasztalt szülők mindig azt mondják, hogy az elsőnél még minden rugdalózó sterilre főzve és élre vasalva várja haza a csemetét, a másodiknál már egy kilencven fokos mosás megteszi, aztán kész. Mosóport meg öblítőt természetesen direkt piciknek valót használok ezekre a holmikra, de egy lépést átugrok, mert vasalni utálok és nem is tudok, nem is látom értelmét a ropogós ruháknak (egyrészt nem hinném, hogy egy újszülött baba bőrének az annyira kényelmes lenne, hiszen mindenhol kiemelik, hogy sokkal jobb a használt, mint a vadiúj, másrészt úgyis bukik, nem sokáig tartana), és amúgy sem akarom a gyereket érintetlen búra alatt nevelgetni, mert látok a környezetemben elég sok kellemetlen következményt, ami ilyen jellegű túlféltésből adódik.

Fárasztó binnisz ez a fészekrakás amúgy, pedig még nem is olyan nagy a hasam; de azért két órás hajlongás és emelgetés (nem tízkilókra kell gondolni) után már megérzem a derekamat, kizárt dolog, hogy egy egész napot ilyesmivel töltsek, még ha lenne is időm rá - pedig igazából még élvezem is, annak ellenére, hogy nem vagyok egy tipikus házitündér. Azt hiszem, az lehet az oka, hogy azáltal, hogy M. testvérétől gyakorlatilag mindent megkaptunk, eddig egy kicsit kimaradtam az egész kismamai készülődési lázból, nem kellett apránként bevásárolgatni mindent, két kezemet meg tudom számolni, hogy hány darab dolgot kell saját magunknak beszerezni. Egyik ilyen (és egyetlen jelentős) a kiságy, amit tegnap sikeresen le is vadásztam egy használt bútoros aukción, ugyanis a hálógarnitúránk gyártását már beszüntették, így újonnan nem kapható; M. már el is hozta este, csak össze kell szerelni, és be kell rendezni a babasarokba. Amint ebből kiderül, Kissmajom az elején velünk egy szobában fog lakni, tőlem karnyújtásnyira lesz a fekhelye, sőt, ha majd ügyesen tudok szoptatni, akkor az is lehet, hogy az első pár hónapban leszereljük az oldalrácsot és éjszakára összetoljuk az ágyainkat, hogy csak át kelljen fordulnom hozzá; teljes együttalvást nem szeretnénk, mert jó lenne nem rászokni és rászoktatni, na meg attól tartok, hogy amilyen mélyen alszik és lendületesen forgolódik át a szomszéd térfélre, M. ki is lapítaná azonmód.
Ami nagyobb dolgokat még mindenképp vennünk kell, az két falra szerelhető polc a hálószobába a kéznél tartandó kellékeknek, és egy a mostaninál sokkal kényelmesebb nyitható kanapé a nappaliba, hogy ha éjjel nagyon nagy lesz a gyerek szomorúsága, akkor ki tudjak menekülni vele, és legalább az apja alhasson nyugodtan munkába indulás előtt. Ezen kívül gyakorlatilag néhány cumit, a téli body-készletet (lassan szezon van, úgyhogy meg is ejtem, nyáron nem nagyon lehetett kapni), és persze a sok ápolószert meg a pelenkákat leszámítva we're all set; legalábbis azt hiszem.
Amit utolsó percre (december elejét neveztem ki annak, amikor majd a munkát is abba szándékozom hagyni) akarok halasztani, az egy hatalmas nagytakarítás a lakás minden zugában. Ezt persze nem én akarom megoldani ide-oda gurulva, hanem az a terv, hogy a takarítónőnk, aki amúgy heti egyszer szokott jönni pár órára, átjárna annyi teljes napig, ahány kell ahhoz, hogy minden csillogjon-villogjon, szekrények tetejétől ablakokon át szőnyeg alattig, hogy nekem szülés előtt már csak annyi dolgom legyen, hogy mindenhol alaposan áttörölgetek, mert nálunk a profi nyílászárók ellenére nagyon durván porosodik minden.

Még azt akartam elmesélni, hogy így a második trimeszter végére és a peer pressure hatására, tegnap végre vettem egy direkt terheshas kenegetésére való olajat, amitől tényleg nagyon kellemes puha lett a bőröm, teljesen más mint akár a legzsírosabb testápolótól. Nem hiszem, hogy repedni fogok amúgy, mert ennél voltam már húsz kilóval is nehezebb életemben, és akkor szerintem épp eléggé kinyúlt a bőröm ahhoz, hogy szokva legyen az extrém ingadozáshoz (a csípőmön és a belső combomon vannak is striák sajnos)... de legalább most igényes modern nőnek nevezhetem magam.
Továbbá van egy baromi idegesítő tünetem, ami néha percekre eddig is jelentkezett, de tegnap egész nap kínzott, és ma is örvendeztet: be van dugulva a jobb fülem. Megnéztem, és orrdugulással egyetemben állítólag előfordul terhességben, továbbá magas vérnyomást is jelezhet, ami ugye nekem egész biztosan nincs, sőt. Amikor épp eszek valamit, akkor egy kicsit alábbhagy, gondolom a szájtátogatástól kiegyenlítődik a nyomáskülönbség a fejemben vagymi, de aztán visszaáll bármit is csinálok, orrbefogás és hasonlók sem segítenek. Szerdán esedékes a havi nőgyógyászozás, akkor majd megemlítem neki, hátha mond okosat.
A jó hír viszont az, hogy a cukrom egész ügyesen alakul, a múltkori ijedelem utáni egy hétben csak egyszer ment a megengedett fölé (7,4 a reggeli utáni), tudom is, hogy mi okozta, kerülöm is azóta, és működik is. Hétfőn a diabetológussal azért egyeztetek, hogy ennyi kiugrás milyen gyakran fér bele - olvastam egy csomó fórumot és orvosválaszolós oldalt ezügyben, és egyértelműen az derült ki, hogy bizony ekkora (meg még nagyobb) ingadozások inzulinhasználat esetén is vannak, pont ugyanígy nem lehet kiszámítani a szervezet reakcióját, még egyes előzőleg bevált kajákra se. Sőt ott ugye fennáll a hipoglikémia kialakulásának a veszélye is, ha valami nem az elvártak szerint sül el, és az viszont sokkal közvetlenebb veszélyt jelent a magzatra, szóval ha mindenképpen kísérletezgetésről van szó valamilyen szinten, akkor szívesebben csinálnám ezen a módon, amíg csak lehet. Egyébként nagyon érdekes, hogy ahány kórház, annyi különböző hozzáállás van ehhez a cukor dologhoz: sok kismama írja, hogy az ő értékei akár kétnaponta egyszer is tíz körülre ugranak, mégis csak diétáznia kell, és nem is olyan szigorúan, mint nekem, aztán olyan hely is van, ahol csak elmondják a szénhidrát-számolgatás alapjait, és attól kezdve semmilyen önszurkodós ellenőrzés nincs, csak heti egyszeri kötelező vérvétel, máshol evés után másfél vagy két órával kell mérni, sőt őszinte meglepetésemre olyan diabetológia is létezik, ahol harmadik trimeszterhez közeledő terheseknek metformint írnak fel inzulin helyett úgy, hogy annak eleve van ugye egy fokozatos adagnövelési periódusa, ha valaki sosem szedte előtte. A Meforalt amúgy egy csomóan szedik hivatalosan, úgy látszik, csak én fogtam ki ilyen törvénytisztelő ellenőröket, és állítólag 34. hét körül el kell kezdeni leépíteni, egyrészt mert akkor már a hormonok hatására általában javul az inzulinérzékenység, másrészt, hogy ne kavarjon bele a szülésbe.
Hát így állunk jelenleg.