Seggrészeg vagyok...

...és boldog... jajjj, nagyon! El sem hiszem, de nagyon úgy tűnik, hogy szobmaton megyünk az új, csodaházba...

Találtunk burkolót. A legutóbbi bejegyzés óta már másodszor, az első találat ugyanis egy genrictelen, hazug, undorító fasz (Pardon my French!) volt, aki bevállalta a munkét, mert jól fizetett, aztán félúton lazán bejelentette, hogy bocsi, de mégsem tudja megoldani, ő most akkor inkább lelépne. Ott álltunk, gyakorlatilag két lépéssel a finish előtt, háromnegyedkész belsővel, kétségbeesetten, amikor jött egy tiszta véletlenül a neten talált huszonéves cigány fiú, és tíz napra ígérte, egy hét alatt befejezte, álom-minőségben... igen, kiemelem, hogy CIGÁNY, mert ugyanolyan fontos, mint az, hogy az eddig az építkezésünkön dolgozó szakik közül csak egy másik volt az, az ács-csapat... és valahogy fura módon szintén csak ez a másik volt az, aki betartva szavát, korrekt módon és pontos határidőre, plusz nem mellékesen kiemelkedően jó áron, elvégezte a munkáját. (Szóval ha valakinek kell elérhetőség, írjon privátban, és máris adom, soha ennyire bátran nem ajánlottam senkit!)
Úgyhogy ma pakolásztam... csak úgy light-mode, mert a legutóbbi költözésünkkel ellentétben, most nincs szigorú dátum, amikorra mindent át kell cuccolni, maradhat minden a jelenlegi helyén, amíg a legfontosabbakat lépésről lépésre be nem rendeztük odaát.

Gondoltaban, mindig egy lépéssel előre, mint egy igazi telhetetlen majom, már a kertet rendezem, irányítgatom a Bobcat-es embert, kerítésépítőket koordinálok, tavat tervezek, alliterálok, méricskélek és rajzogatok, olyan jó lesz már ténylegesne ott lakni, nem ruhát cserélgetni, amint kiérek, nem kerti vízcsappal szerencsétlenkedni, nem ugyanazon törlőkendőt elmosogatni negyvenszer, hogy képes legyen actually takarítani...
Holnap Kissmajom Apunál szórakozik, reményeink szerint szombat estig. Nagyon ritkán (pl. színházbajárás) szervezzük ezt így, mert alapvetően velünk akar lenni éjszaka, és ha nem is szomorkodik, de azért reménykedve meg szokta kérdezni szinte mindig, hogy érte megyünk-e (eddigi élete során tíznél többször azért nem éjszakázott külön tőlünk, és olyankor is mindig már szinte hajnalban rohanunk érte), de most egyszerűen nem megoldható, hogy láb alatt pakolásszon, úgyhogy Tata-nap lesz.

Mi van még...?  Jah, kutyánk lesz. Lulu megnézte nekünk olyan két hete élőben is, és hát ha valakinek, neki el lehet hinni, ha azt mondja, hogy két öt lény egymásnak teremtetett...  Kisscához méltó szupernevet tervezünk neki (itt majd természetesen Kisstya lesz), és nagyon reméljük, hogy hamar felépül az ivatralanatásból, illetve azzal egyidőben sikerül megépíttetni a bizotnságos kerrítésünket is, és vele teljes lesz a családunk.
Jajjjna... haza-ánkba kkészülünk... át ez teljesen elviselhetetlen, nem...? :)